Hang-adó címmel jótékonysági gálaműsor december 1-jén
Szeretettel invitáljuk Önöket különleges eseményünkre!
Szeretettel invitáljuk Önöket különleges eseményünkre!
Oláh János emlékest 2023-11-24
Petőfi Irodalmi Múzeum
A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az MTVA a költészet napja alkalmából kortárs vers előadására hirdetett pályázatot 2023 tavaszán. Pályázni lehetett Az év versei 2022 című antológia bármely versének együttes elszavalásával.
Ezt a pályázatot nyerte meg hat tanulónk tavasszal a 6.z/b osztályból Végh Attila Szalmaszív című versének előadásával (Grolyó Edit, Kőházi Sára, Kundra Flóra, Tankovics Anna, Ujvári Laura és Vörös Lili ).
Októberben ismét megkeresték a lányokat a Magyar Napló szerkesztőségétől, hogy felkérjék őket egy fellépésre a volt kiadóvezető, Oláh János költő, író születésnapja alkalmából rendezett emlékestre, ahol sor került „Az év legsikeresebb szerzője”-díj átadására is.
A lányok most már a 7.z/b osztályba járnak. Grolyó Edit helyett Kimpf Enikő csatlakozott a csoporthoz, Vörös Lili – aki időközben másik iskolába nyert felvételt – szívesen vállalta az újabb fellépést.
Így írtak erről a lányok:
„Nagyon jól és megtisztelve éreztem magam az egész estén, hogy ennyi ember előtt újra elmondhattam ezt a verset. Kicsit izgultam.
Nagyszerű megemlékezés volt, megtudhattunk sok érdekességet az elhunyt költőről.
Lux Ádám, valamint Lovászi Edina és zenekara pazar előadással ajándékozott meg bennünket.”
Vargáné Fazekas Éva szaktanár, a pályázat elkészítését támogatta, a lányokat kísérte az eseményre.
A lányoknak gratulálunk, köszönjük a tanárnő munkáját!
Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók! Köszönjük a lelkes részvételt a gyűjtésben!!! Komoly összeg gyűlt össze a DÖK részére: papírból 108 800 ft, ruhából 253 550 ft.
A befolyt összeg a színvonalas iskolai rendezvényeink által tanulóinkat fogja élményekkel gazdagítani.
Köszönettel,
DÖK
Intézményünk 2023.december 1-én 18 órától jótékonysági gálaműsort rendez. Az eseménnyel kapcsolatosan befolyt összeget az iskola hangosításának korszerűsítésére fordítjuk, hogy műsoraink és rendezvényeink megfelelő hangosítással a tanulóink számára maradéktalanul élvezhető váljanak, kollégáink és a szereplő gyerekek munkája megtérüljön.
Iskolavezetés
2023.október 6-án iskolánk tanulói a Magyar Iparkamara jóvoltából a szakács és a cukrász mesterségbe kóstolhattak bele a Gourmand Középiskola tanműhelyében. A gyerekek számára hasznosan telt a délelőtt, amint a képeken is láthatjuk. Farkas Edit tanárnő kísérte el a csapatot, aki a középiskola oktatóinak üzenetét örömmel tolmácsolta: rendkívül ügyes, jó csapat képviselte az ÁFÁI-t!
Az esemény időpontja:
NAGYSZABÁSÚ SPORTNAP A BUDAPEST AIRPORT TÁMOGATÁSÁVAL
IDŐPONT: 2023. október 07. szombat 10:00
HELYSZÍN: Sportcsarnok
2023. október 7-én a Városi Sportcsarnok, az iskola udvara, a Rekreációs Park és a Teniszpálya ad helyszínt családi sport-és szabadidő napunkhoz.
Az egész napos eseményen helyi és a közelben található sportklubok, egyesületek, edzők, sportszolgáltatók mutatkoznak majd be, ki lehet próbálni a sportágakat, játékos feladatok és jó hangulat várja minden helyszínen a látogatókat.
„Ludasságok” címmel iskolánk pedagógusai, tanulói, szülei újra együtt dolgozhatnak, csodákat hozhatnak létre.
Témája: Márton nap
Az elkészült munkák kiállításra kerülnek iskolánk alsó szintjén november elején.
Az alkotásokat a novemberi és a decemberi hónapban folyamatosan meg lehet tekinteni.
Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Sajtosné Öllei Andrea tanárnő
Tisztelt Szülők! Kedves Tanulók!
A Lenovo gyár és a United Way Magyarország jóvoltából megújul a másik informatikaterem is, bővül a digitális eszköztárunk. Az ünnepélyes teremátadás időpontja október 5. 19 óra. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Iskolavezetés