Üllői diákok a „világ végén”

Az Üllői Árpád Fejedelem Általános Iskola 12 felső tagozatos diákjával és néhány szülővel  Március 17-24 között jutottunk el Dél-Nyugat Angliába, Cornwallba, szó szerint a világ végére.

 „Lands End” a hely neve, melynek szikláiról már csak az  Atlanti Óceán végtelen kékségét  látni, s egyik állomása volt a tartalmas, sok , szép látnivalóban bővelkedő kirándulásunknak. E mellett rengeteg, különleges természeti kincset és épített örökséget is meglátogathattunk a hét folyamán. A gyerekek nagyon jól tudták hasznosítani angol nyelv tudásukat, miközben a kisvárosok üzleteiben, kávézóiban vagy éttermeiben vásároltak és beszédbe elegyedhettek a barátságos , vidéki emberekkel. A kirándulás utolsó napját Londonban töltöttük, ahol a város ikonikus látnivalóit is megismerhettük. Nagyszerű dolog volt a tanulók számára élőben látni mindazt, amiről az iskolában már sokat tanultunk. Bár nagyon fárasztó volt  az autóbuszos utazás,( mintegy 5000 km-t tettünk meg nyolc nap alatt) úgy érzem mégis megérte, hiszen a maradandó élmények, ismeretek szerzése  mellett a nyelvtanulás iránti motivációt is remekül szolgálta. Remélem a jövőben is lesz még lehetőség hasonló utazások szervezésére iskolánk tanulói számára.

                                                                                     Toldiné Horváth Sarolta

Csoportképünk  a St. Michael’s Mount előtt készült.    

Feltöltve: